Fahéj Műhely

Főzés mellé egy kis móka

Hahó!

A minap ahogy nézegettem az ebédlő és a konyha közötti falat, arra gondoltam, hogy le kellene festeni 🙂 Milyen érdekes, hogy az ember lánya – vagyis én – ebédfőzés helyett, ilyeneken gondolkozik. Aztán gyorsan cselekedtem is, mert a kisebbik alvása alatt van csak időm “kreatívkodni”.

Így álltam neki a festésnek:

20150813_133002

Annie Sloan falfestékét mindenképpen ki szerettem volna próbálni, a French Linen színt festettem fel először…

20150813_141029

Aztán jutott eszembe, hogy elfelejtettem lefotózni, mert a maszkolás tartott az egész művelet alatt a legtovább.  Ebben egy vízmérték volt a társam. Mértem, jelöltem, majd egy festőszalaggal kijelöltem a festeni kívánt részt. Ez így egyszerűnek hangzik és az is, csak menet közben én annyira, de annyira utálom ezt a nagy precizitást 🙂 Olyan gyorsan készen lettem, hogy gondoltam akkor adok neki még egy kis színt, és felmaszkoltam a következő részt is. Ez a Annie Sloan Country Grey falfestékkel készült. Egy rétegben kentem mindkét színt, nagyon gyorsan szárad, nem csöpög, nincs kellemetlen szaga egyáltalán, sőt, semmilyen szaga nincs. Erre bizonyíték a férjem, aki amikor hazajött nemhogy nem érzett semmit, de észre sem vett semmit 🙂 De ez egy másik tészta…

Na szóval, ilyen volt amikor készen lettem:

20150813_141226

Aztán maszkolás után:

20150813_143933

A két szín együtt:

20150813_150450

Ami miatt boldog voltam nagyon, hogy az elsőnek festett színre kellett ragasztanom a maszkolószalagot, és annyira gyorsan megszáradt, hogy simán, minden gond nélkül rá mertem ragasztani. És amikor lehúztam a csíkot akkor meg ilyen volt:

20150813_151538

Nekem nagyon tetszik, ad egy kis színt és hangulatot az ebédlőbe. Sajnos azt már nem fotóztam le, hogy milyen lett nagytotál, de ha kíváncsiak vagytok akkor azt is hozom. Hozzam? 🙂

Remélem inspirálónak találtad a bejegyzésemet.

Várlak máskor is:
Andi

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!